+36-70/338-35-25 | +36-30/321-38-20
„A kártérítésből a gyermekünknek vettünk egy kis lakást, a havi járadékból fedezzük a fejlesztéseit, hála ügyvéd úrnak.”
„Csak orvosi műhibás ügyekkel foglalkoznak, profik.”
„Haboztam, hogy bele merjek-e vágni. A legjobb döntés volt, hogy őket választottam.”
„Az ország első számú szülész-nőgyógyászának magánklinikája ellen is megnyerték az ügyet.”
„A per után is kapcsolatban maradtunk ügyvéd úrral.”
„Csak orvosi műhibaperekkel foglalkoznak. Mindent tudnak, és mindennek utánanéznek.”
„Évekig tartott, de megérte. Az egyszeri összeg és a havi járadék anyagi biztonságot ad a gyermekünknek akkor is, ha mi már nem leszünk.”
„A per előtti szakvéleménytől kezdve megnyugodtam.”
„Más módon ennyi pénzt a gyermekem fejlesztésére nem tudtam volna kapni.”
„Az ügyvéd a harmadfokra is elment, hogy igazunk legyen. Mi már azt hittük, vesztettünk. Ő tudta, hogy nem. Csodálom a kitartását.”
„Már az első ingyenes konzultáció alkalmával megértettem, hogy miért nem érvényesíthető az igényem.”
„A kedvezőtlen szakvélemény ellenében is megnyerték a pert nekünk. Köszönjük!!!"
„Sikerdíjért dolgoztak, másként nem is mertem volna vállalkozni a perre.”
„A per során kötöttünk egyezséget a kórházzal, mert kifogytak az érvekből.”
„Hozzáértés, tapasztalat, segítőkészség, világos kommunikáció, szakmai alázat, empátia.”
„A per előtt nyertük meg a pert a szakvéleménnyel.”
„Ügyvéd úr az ország másik végébe is eljárt az érdekünkben a bíróságra.”
„A fiam életének nagy élménye, hogy megismerte az ügyvéd urat.”
„A kaposvári irodában kerestem fel őket, a titkárnőjük is nagyon segítőkész volt.”
„A perig el sem jutottunk. Peren kívül állapodtunk meg a kórházzal.”
„Mindig el tudtam érni őket, gyorsan válaszoltak. A fontos fejleményekről időről-időre tájékoztattak.”
„A szegedi iroda egy kis ékszerdoboz.”
„Világosan leírták, hogy miért nem érdemes bíróságra mennem. Köszönöm, hogy nem vittek bele egy vesztes perbe.”
„Az orvos-ügyvédnél jobb párosítás nincs. Biztos kezekben volt a perünk náluk.”
„Nem hiszem, hogy még valaki így értene az orvosi műhibaperekhez, mint ők.”
„Tényleg úgy néznek ki, mint a képeken. Ajánlom őket.”
„Másik ügyvédtől mentem át hozzájuk. A büntetőeljárásba bekapcsolódtak és ennek hatására peren kívül megegyeztünk a kórházzal.”
„Ügyvéd úr elérte, hogy már a per elejétől kapjunk pénzt a gyermekünk fejlesztésére.”
„Rekord kártérítési összeget kaptunk az ügyvéd úr jóvoltából. Csak javasolni tudom őket.”
Adja meg adatait és írja meg üzenetét most, hogy segíthessünk!
(Ha 2 munkanapon belül nem válaszolunk, akkor kérem keressen meg telefonon vagy írjon új üzenetet.)
Üzenetét hamarosan ügyvédeink személyesen olvassák.